Hírek

Idén is támogat magyar önkormányzatokat az Energy Poverty Advisory Hub program. A 2023-as pályázati lehetőségnek köszönhetően négy hazai települési önkormányzat aknázhatja ki a program által biztosított technikai segítségnyújtást az energiaszegénység elleni küzdelemhez.

Bővebben...

A Reflex Környezetvédő Egyesület természetalapú innovációkat népszerűsítő kampányában az Éghajlatvédelmi Szövetség és annak szegedi tagszervezete a CSEMETE Egyesület szervezett sikeres műhelytalálkozót Szegeden. A civil szervezeteket Szeged város önkormányzata segítette, amely nem csak helyszínt biztosított a rendezvénynek, de a bemutatott előadások alapján kiderült, hogy a település élen jár a természetalapú lehetőségek és alkalmazások területén. Az esemény az EU Erasmus+ programjának támogatásával valósult meg.

Bővebben...

A XXI. század legnagyobb természeti-társadalmi és gazdasági kihívásai közé tartozik a Klímaváltozás, valamint az ahhoz köthető természeti jelenségek hatásainak enyhítése, az okozott károk mértékének csökkentése és megelőzése. Ezen kihívások felkészült szakembereket igényelnek mind a közigazgatási, mind a vállalati szinteken. Ezen szaktudás megszerzésére 2021-ig nem volt lehetőség a hazai oktatási rendszerben, azonban a Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Karának vezetésével kapcsolódó tématerületek legkompetensebb szervezeteivel, kutatóintézeteivel - Országos Meteorológiai Szolgálat, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat – Nemzeti Alkalmazkodási Központ, Nyugat-Balkáni Zöld Központ, Éghajlatvédelmi Szövetség, CASSEE ZRt. - közösen létrehozta az ország első Klímaadaptációs szakmérnöki/szakember szakirányú továbbképzését.

Bővebben...

Építettünk jurtát, tapasztottunk szalmafalat, kicsinosítottuk a Reflex Ökológiai központját, közben megismerkedtünk a helyi ízekkel, meglátogattuk az épület felmérési tervei szerint felújított Bögi malmot, ismerkedtünk a lovaglással, a helyi lovas közösséggel, felfrissültünk a Teveli tóban. Rövid képes élménybeszámoló az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Reflex Egyesület és az MTvSz közös táboráról.

Bővebben...

Idén harmincegyedszer találkoztak a Zöld Civil Szervezetek. A WWF szervezésével megvalósult találkozónak a Tisza parti Csongrád városa adott otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan az esemény nem szűkölködött szakmai, kulturális és közösségi programokban. A nyárközépi hétvégén az időjárás is változatos arcát mutatta: volt jégesővel kísért zivatar, szupercella, szivárvány, és persze napsütés is.

Bővebben...

További cikkeink...

  1. Pro Natura díjjal ismerték el Lajtmann Csaba munkásságát
  2. LÉPTÉK – 30 órás akkreditált pedagógusképzés Győrött
  3. 180 civil szervezet önálló környezetvédelmi minisztériumot kér a Miniszterelnöktől
  4. Természetalapú fejlesztésekről Szegeden
  5. Energiaszegénység csökkentése - önkormányzati pályázati lehetőség!
  6. EU-s szakmai támogatás az energiaszegénység leküzdésére
  7. Cinamon - megfűszerezzük klíma képzésünket!
  8. Újra találkoztunk! Beszámoló a 30. Zöld Civil Országos találkozóról
  9. Másfél fokon innen vagy túl? Első élménybeszámoló a glasgow-i klímacsúcsról
  10. Határozati javaslat a tavak védelmében
  11. Újra találkozunk! - Zöld Civil OT Keszthelyen
  12. A rákkeltő glifozát tilalmát követelik zöld szervezetek az agrárminisztertől
  13. Kiadvány készül a települések mintaértékű természetalapú gyakorlatairól
  14. Az Éghajlatvédelmi Szövetség távszavazásos küldöttgyűlése 2021-ben
  15. Az EU-Mercosur egyezmény veszélyezteti az Amazonas esőerdőit és őslakos közösségeit
  16. Félúton a teljes siker felé a méhek védelmét célzó európai kampányban: a magyar célkitűzések teljesítve
  17. Több mint száz civil szervezet követeli a MOL-tól, hogy ne fúrjon az Őrségi Nemzeti Parkban
  18. Állítsuk meg a pusztító EU-Mercosur kereskedelmi egyezményt!
  19. A Zöld Civil Együttműködés fejlesztése és bővítése
  20. Mentsük meg a méheket és a gazdákat!
  21. Természetalapú megoldásokkal a zöldebb városokért
  22. Melyik győri természeti kincs a kedvence?
  23. Az Európai Klímaszövetség ellenzi az Európai Unió és Dél-Amerika államai között tervezett EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt
  24. Védelem jár Magyarország nagy tavainak - Civil szervezetek követelik tavaink Alaptörvény által garantált védelmét
  25. Öt éve a fenntartható fejlődési célokért
  26. Zöld Civil ON - a világhálón tartják éves találkozójukat a zöld civilek
  27. Change The Future - avagy zöld megmérettetés a világhálón
  28. 30 éves az Európai Klímaszövetség
  29. Az Éghajlatvédelmi Szövetség távszavazásos küldöttgyűlést tart 2020-ban
  30. Ambiciózus, válságálló klímatörvényre van szükség! - sajtóközlemény
  31. Életigenlő társadalmat és gazdaságot!
  32. Közös civil észrevételek Magyarország Nemzeti Energia- és Klímatervéhez
  33. Az egészségünk, környezetünk és az éghajlat nem alku tárgya - Civil szervezetek állásfoglalása az EU - Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalásokról
  34. Jubileumi Zöld Civil Országos Találkozó az Éghajlatvédelmi Szövetség szervezésében
  35. Közép-európai szervezetek az uniós karbonsemlegességért
  36. Európai Klímaszövetség - szolidaritásban az Amazonas-menti őslakos közösségekkel
  37. Zöld Civil Szervezetek társadalmi üzenete a III. Globális Klímasztrájk eseményén
  38. A magyar kormány kiállását várjuk az EU karbonsemlegessége mellett
  39. Meghívó az Éghajlatvédelmi Szövetség 2019. évi rendes küldöttgyűlésére
  40. Regionális klímavédelmi találkozó Marosvásárhelyen
  41. Győrbe érkezik a Szemét Szabaduló Szoba!
  42. 85 civil szervezet nyílt levele a természet- és környezetvédelemben történt leépítésekkel kapcsolatban
  43. Globális kihívások – helyi megoldások: az Európai Klímaszövetség éves találkozóján jártunk
  44. Az évtized legfontosabb ENSZ-jelentése az éghajlatváltozásról: sürgős és érdemi cselekvés kell Európában is
  45. Nijmegen - Európa Zöld Fővárosa 2018
  46. Nyílt levél a kis teljesítményű naperőművek jövőjéért
  47. Természeti kincseink őrzői
  48. Meghívó az Éghajlatvédelmi Szövetség műhelytalálkozójára és éves rendes küldöttgyűlésére
  49. Zöld OT – Huszonnyolcadszor és először
  50. A hazai önkormányzatok éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretei és tevékenységei
  51. Túljutottak a szeméthegyen!
  52. Szemét Szabaduló Szoba
  53. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Websupport
  54. Helyi közösségekkel a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításáért
  55. Bántja a szemét? Program a hulladékcsökkentés jegyében
  56. Az uniós kormányok veszélyes energetikai utat javasolnak Európának
  57. Figyelem! Fogadóóra!
  58. Szürkéből a zöldbe - Európa Zöld Fővárosában, Essenben jártunk
  59. Népszavazással a Püspökerdőért!
  60. 75 környezet- és természetvédő civil szervezet állásfoglalása a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatról
  61. MEGHÍVÓ a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség éves rendes küldöttgyűlésére
  62. Közeledünk a fenntarthatósághoz? Párbeszéd a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia készülő Második Előrehaladási Jelentéséről
  63. Figyelem!
  64. A víz az élet! Győriek az észak-amerikai Standing Rock őslakosaiért
  65. Zöldunióban fogtunk össze környezettudatos portálokkal
  66. Két nap - két évszak a Győrkőcfesztiválon!
  67. Színezz életre!
  68. Meghívó a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség éves rendes küldöttgyűlésére
  69. A napsugarak a zöldekkel vannak!
  70. Zöld Civil Országos Találkozó színes szakmai és közösségi programokkal
  71. Az önkormányzatok lehetőségei az energiahatékony települések megvalósítására
  72. Magyarország támogatja a városi klíma jelentés elkészítését az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ülésén!
  73. Eljött az ideje, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) megvizsgálja, hogy a globális felmelegedésnek milyen hatásai vannak települési, városi szinten
  74. MEGHÍVÓ - Szigeteljen jobban! Szigeteljen szalmabálával!
  75. Baskón és Komlóskán zárult az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  76. Szolgáltatásaink helyi közösségeknek
  77. A dzsungel könnyei a fenntarthatóságért
  78. Derekegyházán és Pitvaroson folytatódott az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  79. A dzsungel könnye - avagy: Többet ésszel, mint láncfűrésszel!
  80. A tervezett Párizsi Megállapodás elégtelen és igazságtalan
  81. Féltávnál Párizsban
  82. Párizsi csúcs
  83. "A jövő, ahogy mi szeretnénk" projekt keretében Brüsszelben jártunk
  84. Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért országos konferencia
  85. Az erdő legyen veled!
  86. Alsómocsoládon kezdődött el az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  87. A diófa neked is mesél!
  88. A Parlamenttől Kajárpécig – perui és szenegáli civilek a fenntarthatóság nyomában
  89. Vizet a Dunába! - 23 környezetvédő szervezet nyílt levele Áder János köztársasági elnöknek
  90. Magyarország feladatai az éghajlatvédelemben
  91. Legyen győri az év fája!
  92. Üzenet a klímacsúcsra Győrszemeréről!
  93. Közösségi-Energia-Forradalom
  94. Közösségi energiáról a Győrkőcfesztiválon
  95. Légy aktív a Püspökerdőért!
  96. Fenntartható kezdeményezésekről Répceszemerén
  97. Valós magyar vállalásokat a párizsi klímakonferenciára!
  98. Helyi közösségek fenntartható kezdeményezéseiről Répceszemerén
  99. Meghívó az Éghajlatvédelmi Szövetség küldöttgyűlésére
  100. Negyedszázados Zöld Civil Együttműködés
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések