2016. április 29. – május 1. között kerül megrendezésre a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek XXVI. Országos Találkozója Őriszentpéteren, ahol szakmai beszélgetések, tanulmányi kirándulások, közösségi és kulturális programok várják az érdeklődőket, akik ismerkedni akarnak a magyar zöld civil mozgalommal és a környezetvédelem aktuális kihívásaival.

 

Az elmúlt 26 évben a magyar környezetvédők és természetvédők évente egyszer összegyűltek, hogy tanuljanak egymástól, barátkozzanak, megfogalmazzák a közös elvárásaikat a környezetpolitikával kapcsolatban. A közel 500 résztvevős Találkozó mára már igazi Fesztivállá vált, ami a vendéglátó települések lakosainak is színes, érdekes, ingyenes programokat kínál.
A rendezvény a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, a Magyar Természetvédők Szövetsége, Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület szervezésében valósul meg, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával, az Őriszentpéteri Önkormányzat, számos helyi egyesület, vállalkozó és magánember pedig partnerként segíti a rendezők munkáját.
A hivatalos megnyitó után április 29-én kezdetét veszik a szakmai programok, konferenciák és kirándulások.

 

Néhány program ízelítőként szakmai konferenciák közül:
A teremtett világ megőrzése konferencia – Református templom, április 30. szombat 9.30
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/teremtett-vilag-megorzese/
Közösségben a helyi élelmiszerellátás biztosításáért – Művelődési ház, április 30. szombat 9.30
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/kozossegben-a-helyi-elelmiszerellatas-biztositasaert/
A szombati Zöld Majálison a Termelői piacon több mint 30 zöld civil szervezet mutatja be tevékenységét. A bemutatkozó szervezetek Magyarországról és határon túlról érkeznek, hogy részt vegyenek ezen a seregszemlén. A gyerekeket és felnőtteket számos színes program, kézműves játékok, érdekes természetvédelmi bemutatók, játszóház várja. A majálissal egyidőben tájékozódási futó bemutató lesz a foci pályán.

 

Ízelítő a kulturális és gyermek programokból:
Fölnagy Csaba – Kisrákos – zenél (Művelődési ház), április 29. péntek, 21.30 óra
Tritikálé Színház - Őriszentpéter – előadása, (Művelődési ház), április 29. péntek, 21.30 óra
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/tritikale-szinhaz/
Esti Eszti Mese – Németh Istvánné Baksa Eszter – Nagyrákos polgármestere, a Magyar Kultúra Lovagja – mesél (Művelődési ház), április 29. péntek, 22.30 óra
Mimó és CsipekÖko-Mesekuckó (Termelői Piac), április 30. szombat, 10 óra
A bőbeszédű diófa- A győri Vaskakas bábszínház előadása (Nagyiskola), április 30. szombat 11 óra
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/a-bobeszedu-diofa/

Kajárpéci Vízirevü: A dzsungel könnye – avagy: Többet ésszel, mint láncfűrésszel – tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia egy levonásban (Művelődési ház), április 30. szombat, 20.30 óra
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/kajarpeci-vizirevu-a-dzsungel-konnye/
LXear együttes koncertje(Művelődési ház), április 30. szombat, 22.00 óra
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/lxear-egyuttes-koncertje/

 

További közösségi programok:
Közösségi kő-fény-festés (Nagyiskola) április 29. péntek, 14-16 óra - Segítsen, hogy az őriszentpéteri gyerekek könnyebben eljussanak az iskolába! Foszforeszkáló festékkel kifestjük az iskolába vezető ösvény járóköveit.
http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/kozossegi-ko-feny-festes/

Májusfa állítás a helyi Polgárőr Egyesülettel közösen (Művelődési ház), április 30. szombat, 18.30 óra

Az Országos találkozó bármelyik programja külön-külön is látogatható, belépés mindenki számára ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel!

További programok: http://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2016-2/program/

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések