Az Országgyűlés megalakulásakor 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje. A következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság vagy a biodiverzitás- és klímaválság, és nem zárható ki újabb járványveszély sem. Ezen körülmények között a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére többek között azzal, hogy a természeti erőforrásaink védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország a Föld napján felhívta a figyelmet a környezet- és klímavédelem nemzetbiztonsági jelentőségére és az alakuló új kormány felelősségére. A három szervezet ekkor egy nyílt levelet is útjára indított, melyhez 180, a környezet- és klímavédelem iránt elkötelezett civil szervezet csatlakozott, köztük az Éghajlatvédelmi Szövetség is.
A nyílt levélben – Magyarország Alaptörvényével összhangban és a magyar lakosság egyre növekvő környezeti tudatosságára alapozva – a civil szervezetek olyan kormányzás szükségességére hívják fel a figyelmet, ami amellett, hogy ápolja és megóvja a Kárpát-medence környezeti értékeit, biztosítja a természeti erőforrások védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára. Fontos, hogy ez minden ágazati politikát áthasson – legyen az energiapolitika, mezőgazdasági és vidékpolitika, ipar- és fejlesztéspolitika vagy oktatás- és társadalompolitika.
A civil szervezetek úgy látják, hogy a jelen és a jövő nemzedékek létfeltételeinek biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a környezet védelmére erős felhatalmazású, önálló tárca alakuljon, összefogva a környezet- és természetvédelem, a víz-, illetve vízgyűjtő-gazdálkodás, a körforgásos gazdaság, az éghajlatvédelem és a fenntartható energiagazdálkodás területeit. Az önálló környezetvédelmi tárca az egyedüli garancia arra, hogy a kormányzati működésben a fenntarthatóság elve teljességgel és gazdasági érdekektől függetlenül érvényesüljön, ezért az aláíró szervezetek arra kérik a Kormányfőt, hogy környezetünk védelmét önálló minisztérium szolgálja az újonnan megalakuló kormányzati struktúrában.
Budapest, 2022. május 03.
Háttér:
A Nyílt levél szövege elérhető itt: https://www.mtvsz.hu/uploads/files/ZoldCivil_nyiltlevel_erosebbkornyezetvedelem_2022majus.pdf
A Föld Napján közzétett felhívás: https://www.mme.hu/civilek-fold-napjan-az-eros-kornyezet-es-klimapolitika-nemzetbiztonsagi-erdek
A WWF kutatása a lakosság környezet- természetvédelmi elvárásairól: https://wwf.hu/hireink/egyeb-termeszetvedelem/eros-kornyezetvedelmet-varnak-a-magyarok-a-kormanytol/