Nemzetközi projektben, az EU Erasmus+ programjának támogatásával újul meg a Reflex Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség szakképzése. Az osztrák, német, olasz és magyar partnerségben megvalósuló képzésben a helyi közösségek, önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek képviselőinek az éghajlatváltozás fékezéséhez és az alkalmazkodáshoz fűződő tudását szeretnénk bővíteni.

 

A 2021. őszén indult hároméves nemzetközi CINAMON "Spice up your digital analytical skills for Climate Action and Monitoring" című projektet az Európai Unió Erasmus+ programja finanszírozza.

 

Az Ausztria, Magyarország, Németország és Olaszország  részvételével zajló projekt célja olyan - már jelenleg is éghajlatvédelmi kérdésekkel foglalkozó - szakemberek képzése, akik az újonnan megszerzett digitális kompetenciákat az éghajlatváltozás mérséklését, valamint az alkalmazkodás elősegítését célzó tevékenységekben, illetve az ehhez kapcsolódó kommunikációban tudják hasznosítani. A projektnek köszönhetően ezek a szakemberek - digitális szolgáltatások és eszközök segítségével - saját munkaterületükön járulhatnak hozzá az üvegházhatású gázok csökkentéséhez és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség elősegítéséhez.

 

A CINAMON célcsoportjai az ún. "klímamenedzserek". Érkezhetnek különböző munkaterületekről, azaz dolgozhatnak vállalati, intézményi, köztisztviselői, önkormányzati vagy civil szférában; ugyanakkor foglalkozási profiljuk szerint mindannyian - megújulóenergia-termeléshez, üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentéséhez kapcsolódó - éghajlatvédelmi intézkedésekért, monitoringért, valamint kommunikációért felelősek. 

A projekt felhasználja a - gyakran európai uniós finanszírozásnak köszönhetően - már rendelkezésre álló digitális szolgáltatásokat; a tréning keretében a résztvevők részletesen megismerik, hogyan alkalmazhatják és aknázhatják ki ezeket a meglévő eszközöket saját munkájuk során az éghajlatváltozás nyomon követésére, valamint éghajlatvédelmi tevékenységeik során. 

 

A CINAMON célja a résztvevők digitális készségeinek fejlesztése. A projekt fő eredményeképpen a konzorcium két e-learning kurzust (az éghajlat-politikai fellépésről/kampányokról, illetve az éghajlati hatások méréséről), egy online éghajlat-politikai adattárat dolgoz ki, valamint személyes és online multiplikátor-rendezvényeket szervez. A projekt az online tapasztalatok fontosságát emeli ki a jelen digitális korszakában. Hangsúlyozni fogja továbbá a digitális intelligencia jelentőségét is, hiszen minden digitális "segédeszköz" csak megfelelő alkalmazás mellett, jól képzett felhasználókkal válik hatékonnyá; ellenkező esetben hiába létezik maga az eszköz, nem tölti be megfelelően a feladatát.

 

Az éghajlatváltozás elleni fellépésről és kampánytevékenységről, valamint az éghajlati hatások méréséről szóló e-learning digitális tanfolyamok, és a kapcsolódó adattár kifejlesztése önkormányzatok bevonásával történik. A társult partnerek tesztelik az eredmények gyakorlati hasznát, így közvetlenül is részt vehetnek a képzések valamint az adattár fejlesztésében, formálásában.

 

A CINAMON projekt akkor válik sikeressé, ha sikerül előmozdítania az éghajlatvédelmi fellépés kapcsán segítséget jelentő digitális felkészültséget; növeli az adatelemzési és -megfigyelési készségeket a helyi közigazgatásban, az állami és magánintézményeknél valamint a vállalati szférában.

 

 

Consortium Partners:

 

 

akaryon-internet-umwelt-foerderungen-1.png 
 
 logo-climate-alliance.png 
kbu_logo_www.png
 
logo climate alliance italia.jpeg
 

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések