Az elmúlt években a Reflex munkájában egyre nagyobb részt képviselnek a széleskörű európai partnerséggel megvalósuló projektek. Ilyen a SHAREs névre hallgató program is, ahol osztrák és német minták segítik a georgiai, bolgár, horvát és magyar szervezeteket az energiaközösségek elindításában. Októberben lehetőségünk nyílt, hogy néhány jó példát testközelből, személyesen is megismerhessünk. A tanulmányút ideje alatt érkezett a jó hír: első magyarországi energiaközösségként nyilvántartásba vették a közreműködésünkkel létrejött Közösségi Energia Szolgáltatót.
A tanulmányút magyar résztvevői vonaton érkeztek a München melletti Freisingbe. Bár az utazás a tervezéskor egyszerűnek ígérkezett, köszönhetően a Budapest és München között közlekedő railjet járatoknak, mégsem lett így, és ennek az oka nem csak a magyar vonalon zajló vágányfelújítás volt; sajnos a Bécsből induló járat több mint másfél órás késéssel indult és ez menet közben tovább hízott. A tanulmányúton a projektben partnerként közreműködő Reflex és MTvSz munkatársain kívül 4 település, Alsómocsolád, Kajárpéc, Kispest és Kunsziget képviselői vettek részt.
A négy napos program alatt kiderült, hogy a hazánkban is a legnagyobb gondot okozó probléma - hogy a közösségek hogyan használhatják a villamosenergia hálózatot - még csak Ausztriában megoldott, és Németországban még csak a társasházi modell működik jól. A lakóépületek, intézmények és cégek közreműködésével megvalósuló modellek példaértékűek lehetnek a hazai közösségeknek is.
A települések képviselőitől kértük, hogy egy-egy gondolatot osszanak meg a tanulmányútról. Zagyva Gabriella, Alsómocsolád környezetvédelmi és klíma referense így fogalmazott:
- Amikor az első, ismerkedős beszélgetésnél egyszóban kellett elmondanunk, hogy mit várunk ettől a tanulmányúttól, az első gondolatom az volt, hogy TÜRELMET szeretnék tanulni. Mert én mindent akarok és mindent azonnal, miközben idegesít, hogy mennyi akadály, nehézség, buktató van még előttünk. Talán inkább REMÉNYT kellett volna mondanom. Türelmet ugyanis nem tanultam, de reményt kaptam ahhoz, hogy a minden nehézség ellenére, vagy azokkal együtt is lehet eredményeket elérni.
Banai Csaba a Kajárpécen formálódó közösség koordinátora az alábbi gondolatot osztotta meg:
- Reziliencia - Fontos együtt agyalni, több kérdést megfogalmazni, mint általában egy jó előkészítő munka során szokás. Szerintem a SHAREs egy tipikusan együttműködésen alapuló projekt, az elején rengeteg előmunkával és ezért is fontos a mások gyakorlati tapasztalata. A kereskedők és hálózati üzemeltetők bevonása vagy legalább párbeszéd velük elengedhetetlen az érdemi és értelmes megvalósításhoz.
Hegyi András, aki a kispesti közösség képviseletében vett részt a tanulmányúton, így fogalmazott:
- Számomra nagyon hasznos volt a tanulmányút, mert láttam a másik oldalt, a valóságot. Németországban még nem jártam, Ausztriában is kb. 20 éve. Elsősorban ami megragadott az a rendezettség, tisztaság, a másképp, előre gondolkodás. Látszik, hogy tőlünk nyugatabbra a jövőre is gondolnak. Az iskola, ahol a szülők is összefogtak az energiatermelés hatékonyabbá tételére, a társasház, ahol az Önkormányzat megvalósított egy ekkora beruházást, példaértékű. Csak a szűk környezetemet nézem, a kispesti önkormányzatnak arra nincs pénze, hogy a lepusztult, lakhatatlan önkormányzati lakásokat felújítsa, nemhogy önkormányzati bérlakásokat építsen és napelemeket telepítsen az energiahatékonyság jegyében. Itt megjegyzem, nagyon sok ötletet szereztem az épület kialakításából, szerkezeti elemeiből. Két dolgot ragadnék ki, ami nagyon tetszett: az önkormányzati bérház valamint a szélerőmű park. Szerintem, amit nálunk is meg lehet valósítani, az épületekre telepíthető napelemek, így át lehet állni az elektromos fűtésre, függetlenné tenni a társasházakat a gázszolgáltatótól.
A tanulmányút fotóalbuma: https://photos.app.goo.gl/AiffrZsG3yP4mpMW8
Bővebb információ - Lajtmann Csaba - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - 30 232 6658