Hírek

Modena egyaránt tagja az Európai Klímaszövetségnek (Climate Alliance, Klimabündnis) és az Energy Cities hálózatának. Tavaly sikerrel kezdeményezte, hogy a két zöld városi hálózat 2023-ban közösen szervezze meg az éves találkozóját. A háromnapos esemény a "Grafting cities" gondolatával valósult meg, ahol a résztvevők az aktuális szakpolitikai kérdések mellett, rengeteg jó gyakorlatot ismerhettek meg. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetséget Lajtmann Csaba és Laki György a szervezet elnöke és alelnöke képvisleték.

Bővebben...

Az elmúlt években a Reflex munkájában egyre nagyobb részt képviselnek a széleskörű európai partnerséggel megvalósuló projektek. Ilyen a SHAREs névre hallgató program is, ahol osztrák és német minták segítik a georgiai, bolgár, horvát és magyar szervezeteket az energiaközösségek elindításában. Októberben lehetőségünk nyílt, hogy néhány jó példát testközelből, személyesen is megismerhessünk. A tanulmányút ideje alatt érkezett a jó hír: első magyarországi energiaközösségként nyilvántartásba vették a közreműködésünkkel létrejött Közösségi Energia Szolgáltatót.

Bővebben...

A naptárban már ősz van és a hajnalok hűvösek, de a Reflex Ökológiai Központja igazi nyári napsugarakkal várta szeptember végén a Magyar Természetvédelmi Szövetségének munkatársait és tagszervezeteinek képviselőit. A hétvége igazán tartalmas szakmai és közösségi programokkal telt a Reflex megújult központjában.

Bővebben...

A környezetvédelmi jogintézményekkel és közigazgatási szervezetrendszerrel szembeni bizalmatlanságra fájdalmasan mutatott rá a közbeszédbe berobbanó pénteki rendelet, melyben a kormány az ukrajnai háborúra hivatkozva lehetővé tette, hogy a környezetszennyező cégek hatósági szerződések megkötésével kerüljék el a
környezetvédelmi szankciókat. Az Energiaügyi Minisztérium a WWF Magyarország sajtóban megjelent állásfoglalására reagálva ígéretet tett arra, hogy változtatni fognak a vitatott jogszabályon. Sajnos azonban a környezetügyet övező problémák messze túlmutatnak a kormányrendeleten, ezért azok megoldása érdekében a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Humusz Szövetség, az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz, a levélhez október 2-ig aláírásával bárki csatlakozhat.

Bővebben...

A klímaváltozás miatt egyre több hőhullámmal kell megküzdeni a helyi közösségeknek, településeknek. Ehhez is segítséget nyújtanak azok az ingyenesen letölthető kiadványok, melyekben a települési zöldfelület- és esővíz gazdálkodás innovatív gyakorlatait és hasznos eszközeit mutatjuk be Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból, Németországból, Horvátországból és Romániából az Erasmus+ program támogatásával.

Bővebben...

További cikkeink...

  1. Kizöldült a Reflex Szalmaháza a HUG Fesztiválon
  2. Nyertes magyar önkormányzatok - úton az energiaszegénység felszámolása felé
  3. Településfejlesztés a természet mintái alapján
  4. Klímaadaptációs képzés a Miskolci Egyetemmel
  5. Jövő Építő Élménytábor Pápateszéren
  6. Zöld Civil OT a Tisza partján, Csongrádon
  7. Pro Natura díjjal ismerték el Lajtmann Csaba munkásságát
  8. LÉPTÉK – 30 órás akkreditált pedagógusképzés Győrött
  9. 180 civil szervezet önálló környezetvédelmi minisztériumot kér a Miniszterelnöktől
  10. Természetalapú fejlesztésekről Szegeden
  11. Energiaszegénység csökkentése - önkormányzati pályázati lehetőség!
  12. EU-s szakmai támogatás az energiaszegénység leküzdésére
  13. Cinamon - megfűszerezzük klíma képzésünket!
  14. Újra találkoztunk! Beszámoló a 30. Zöld Civil Országos találkozóról
  15. Másfél fokon innen vagy túl? Első élménybeszámoló a glasgow-i klímacsúcsról
  16. Határozati javaslat a tavak védelmében
  17. Újra találkozunk! - Zöld Civil OT Keszthelyen
  18. A rákkeltő glifozát tilalmát követelik zöld szervezetek az agrárminisztertől
  19. Kiadvány készül a települések mintaértékű természetalapú gyakorlatairól
  20. Az Éghajlatvédelmi Szövetség távszavazásos küldöttgyűlése 2021-ben
  21. Az EU-Mercosur egyezmény veszélyezteti az Amazonas esőerdőit és őslakos közösségeit
  22. Félúton a teljes siker felé a méhek védelmét célzó európai kampányban: a magyar célkitűzések teljesítve
  23. Több mint száz civil szervezet követeli a MOL-tól, hogy ne fúrjon az Őrségi Nemzeti Parkban
  24. Állítsuk meg a pusztító EU-Mercosur kereskedelmi egyezményt!
  25. A Zöld Civil Együttműködés fejlesztése és bővítése
  26. Mentsük meg a méheket és a gazdákat!
  27. Természetalapú megoldásokkal a zöldebb városokért
  28. Melyik győri természeti kincs a kedvence?
  29. Az Európai Klímaszövetség ellenzi az Európai Unió és Dél-Amerika államai között tervezett EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt
  30. Védelem jár Magyarország nagy tavainak - Civil szervezetek követelik tavaink Alaptörvény által garantált védelmét
  31. Öt éve a fenntartható fejlődési célokért
  32. Zöld Civil ON - a világhálón tartják éves találkozójukat a zöld civilek
  33. Change The Future - avagy zöld megmérettetés a világhálón
  34. 30 éves az Európai Klímaszövetség
  35. Az Éghajlatvédelmi Szövetség távszavazásos küldöttgyűlést tart 2020-ban
  36. Ambiciózus, válságálló klímatörvényre van szükség! - sajtóközlemény
  37. Életigenlő társadalmat és gazdaságot!
  38. Közös civil észrevételek Magyarország Nemzeti Energia- és Klímatervéhez
  39. Az egészségünk, környezetünk és az éghajlat nem alku tárgya - Civil szervezetek állásfoglalása az EU - Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalásokról
  40. Jubileumi Zöld Civil Országos Találkozó az Éghajlatvédelmi Szövetség szervezésében
  41. Közép-európai szervezetek az uniós karbonsemlegességért
  42. Európai Klímaszövetség - szolidaritásban az Amazonas-menti őslakos közösségekkel
  43. Zöld Civil Szervezetek társadalmi üzenete a III. Globális Klímasztrájk eseményén
  44. A magyar kormány kiállását várjuk az EU karbonsemlegessége mellett
  45. Meghívó az Éghajlatvédelmi Szövetség 2019. évi rendes küldöttgyűlésére
  46. Regionális klímavédelmi találkozó Marosvásárhelyen
  47. Győrbe érkezik a Szemét Szabaduló Szoba!
  48. 85 civil szervezet nyílt levele a természet- és környezetvédelemben történt leépítésekkel kapcsolatban
  49. Globális kihívások – helyi megoldások: az Európai Klímaszövetség éves találkozóján jártunk
  50. Az évtized legfontosabb ENSZ-jelentése az éghajlatváltozásról: sürgős és érdemi cselekvés kell Európában is
  51. Nijmegen - Európa Zöld Fővárosa 2018
  52. Nyílt levél a kis teljesítményű naperőművek jövőjéért
  53. Természeti kincseink őrzői
  54. Meghívó az Éghajlatvédelmi Szövetség műhelytalálkozójára és éves rendes küldöttgyűlésére
  55. Zöld OT – Huszonnyolcadszor és először
  56. A hazai önkormányzatok éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretei és tevékenységei
  57. Túljutottak a szeméthegyen!
  58. Szemét Szabaduló Szoba
  59. A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Websupport
  60. Helyi közösségekkel a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításáért
  61. Bántja a szemét? Program a hulladékcsökkentés jegyében
  62. Az uniós kormányok veszélyes energetikai utat javasolnak Európának
  63. Figyelem! Fogadóóra!
  64. Szürkéből a zöldbe - Európa Zöld Fővárosában, Essenben jártunk
  65. Népszavazással a Püspökerdőért!
  66. 75 környezet- és természetvédő civil szervezet állásfoglalása a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatról
  67. MEGHÍVÓ a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség éves rendes küldöttgyűlésére
  68. Közeledünk a fenntarthatósághoz? Párbeszéd a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia készülő Második Előrehaladási Jelentéséről
  69. Figyelem!
  70. A víz az élet! Győriek az észak-amerikai Standing Rock őslakosaiért
  71. Zöldunióban fogtunk össze környezettudatos portálokkal
  72. Két nap - két évszak a Győrkőcfesztiválon!
  73. Színezz életre!
  74. Meghívó a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség éves rendes küldöttgyűlésére
  75. A napsugarak a zöldekkel vannak!
  76. Zöld Civil Országos Találkozó színes szakmai és közösségi programokkal
  77. Az önkormányzatok lehetőségei az energiahatékony települések megvalósítására
  78. Magyarország támogatja a városi klíma jelentés elkészítését az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ülésén!
  79. Eljött az ideje, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) megvizsgálja, hogy a globális felmelegedésnek milyen hatásai vannak települési, városi szinten
  80. MEGHÍVÓ - Szigeteljen jobban! Szigeteljen szalmabálával!
  81. Baskón és Komlóskán zárult az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  82. Szolgáltatásaink helyi közösségeknek
  83. A dzsungel könnyei a fenntarthatóságért
  84. Derekegyházán és Pitvaroson folytatódott az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  85. A dzsungel könnye - avagy: Többet ésszel, mint láncfűrésszel!
  86. A tervezett Párizsi Megállapodás elégtelen és igazságtalan
  87. Féltávnál Párizsban
  88. Párizsi csúcs
  89. "A jövő, ahogy mi szeretnénk" projekt keretében Brüsszelben jártunk
  90. Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért országos konferencia
  91. Az erdő legyen veled!
  92. Alsómocsoládon kezdődött el az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
  93. A diófa neked is mesél!
  94. A Parlamenttől Kajárpécig – perui és szenegáli civilek a fenntarthatóság nyomában
  95. Vizet a Dunába! - 23 környezetvédő szervezet nyílt levele Áder János köztársasági elnöknek
  96. Magyarország feladatai az éghajlatvédelemben
  97. Legyen győri az év fája!
  98. Üzenet a klímacsúcsra Győrszemeréről!
  99. Közösségi-Energia-Forradalom
  100. Közösségi energiáról a Győrkőcfesztiválon
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések