Az EUCF program 2020 óta 39 pályázat keretei között több, mint 50 magyar települést támogatott abban, hogy előkészítse a településeken a nagyívű energetikai fejlesztéseket. Az Éghajlatvédelmi Szövetség műhelykonferenciáján betekintést nyújtottunk a programban együttműködő és a tevékenységek iránt érdeklődő önkormányzatoknak és civil szervezeteknek a megvalósult, megvalósuló munkákról, azok tapasztalatairól és a hozzájuk kapcsolódó együttműködési lehetőségekről.
A LIFE program által finanszírozott RENOVERTY projekt célul tűzte ki, hogy elősegíti a lakóépületek energetikai korszerűsítését a közép- és kelet-európai és dél-európai országok vidéki térségeiben. Magyarországon a Reflex Környezetvédő Egyesület a Somló-Marcalmente-Bakonyalja és a Bükk Térségi LEADER Egyesülettel dolgozik együtt a kitűzött célokért. A rendezvényen a területen érintett szereplőkkel vizsgáljuk az együttműködés lehetőségeit az energiaszegénység kihívásaival szembenéző folyamatokban.
Az EUCF program 2020 óta 39 pályázat keretei között több, mint 50 magyar települést támogatott abban, hogy előkészítse a településeken a nagyívű energetikai fejlesztéseket. Az Éghajlatvédelmi Szövetség műhelykonferenciáján betekintést nyújtunk a programban együttműködő vagy a tevékenységek iránt érdeklődő önkormányzatoknak és civil szervezeteknek a megvalósult, megvalósuló munkákról, azok tapasztalatairól és a hozzájuk kapcsolódó együttműködési lehetőségekről.
Harmincnégy civil és szakmai szervezet, köztük az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Egyesület közös kiáltványban indít társadalmi párbeszédet egy új, átfogó magyar klímatörvény megalkotásáért. Az Alkotmánybíróság 2025 nyarán hozott döntése kimondta: a jelenlegi szabályozás nem elégséges, új klímatörvényre van szükség. A szervezetek célja, hogy elinduljon egy széleskörű társadalmi párbeszéd, amely az éghajlatvédelem minden területére kiterjed. A kiáltványhoz további szervezetek csatlakozását várjuk.
A Zöld új lenyomat jegyében 2025-ben ismét mozdulj a klímáért! A feladatok idén az igazságosság és a Földünkön hagyott nyomunk köré épülnek. Idén megújul a helyi kampányok beszámolója és a díjazottak bemutatása. Az iskolai kampányhét megrendezésére a 2025. szeptember 1. és október 17. közötti időszak áll rendelkezésre és az őszi szünetig várjuk az intézmények beszámolóit. A fiatalok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények - iskolák és óvodák - pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!
Idén sem szakadt meg a hagyomány és immár 34. alkalommal rendeztük meg a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóját. Az idei főszervező a megújuló Ökoszolgálat - Zöld Zug közösségi tér, a helyszín pedig a természetalapú megújulás lehetőségeit kereső völgyváros, Salgótarján volt. A Reflex és az Éghajlatvédelmi Szövetség idén társszervezőként segítette az eseményt, ami igazán jól sikerült és bár a szervezetek többsége anyagi nehézségekkel küzd, nem csak szakmailag, de lelkünkkel és szívünkkel is kitartóan küzdünk, hogy a jövő generációinak egy élhető országot hagyjunk örökül.
Négy magyar civil és egyházi szervezet közös felhívással csatlakozott a „Adósságból reményt” nemzetközi petícióhoz, amely az ENSZ tagállamait arra kéri, hogy támogassák egy igazságos és fenntartható államadósság-kezelési rendszer létrehozását. A Katolikus Karitász, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Reflex Egyesület által felkarolt kezdeményezés célja, hogy a 2025 nyarán, Sevillában megrendezendő negyedik ENSZ fejlesztésfinanszírozási konferencia (FfD4) mérföldkő legyen egy olyan ENSZ-egyezmény elfogadásában, amely véget vet a globális dél országait eladósító, gyakran átláthatatlan és igazságtalan pénzügyi gyakorlatoknak.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a klímatörvény 2030-as határidőre vonatkozó üvegházhatásúgáz-kibocsátás célszámát, mivel nem találta elégségesnek a jogalkotó által meghatározott célt. A bírói testület emellett előírta az Országgyűlésnek, hogy 2026. június 30-ig készítsen hazánk sajátosságainak megfelelő átfogó szabályozást az éghajlatvédelem minden területére, beleértve az alkalmazkodás és az ellenállóképesség növelésének eszközeit is. A döntés egy fontos lépés abba az irányba, ahol a társadalom egyre több szereplője ismeri fel az éghajlatváltozás kihívásainak fontosságát.
További cikkeink...
- Mozdulj a klímáért! “Közös a Földünk!” – A kampány eredményei
- Európában Európával magyarként az élhető Magyarországért
- Európa 2025-ös KlímaSztárjai között a vadvirágos Újpest
- Európa-napon ünnepeltük az Európai Éghajlati Paktum első időszakát
- Egészség és klíma - Alsómocsoládi KlímaSztár séta
- KlímaSztár séta Rákosligetre Rózsahegyi Péter EU Éghajlati Paktum nagykövettel
- KlímaSztár séták az EU Éghajlati Paktum nagyköveteivel
- Éltető közösségek - Inspiráló történetek az EU Éghajlati Paktum nagyköveteitől
- Virtuális séta a KlímaSztár díjas településekkel
- Elérhetőek az EUCF pályázat 2024 őszi tájékoztatójának anyagai

















































