Miközben a városok a szén-dioxid-kibocsátások több mint 70%-ért felelősek, a változási folyamat legsérülékenyebb pontjai is. Az Európai Klímaszövetség és annak hazai hálózataként a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség is támogatja a kampányt, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) készítsen speciális jelentést az éghajlatváltozás városi hatásairól.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és az Energia és Környezet Alapítvány győri és répceszemerei műhelyfórumainak középpontjában a szalmabála építészetet áll. A rendezvényeken megvizsgáljuk és bemutatjuk, hogy a módszer hogyan kapcsolódik a fenntarthatósághoz és a közösségi energiához.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség 2016-ban ismét meghirdeti Világfák kampányát a Szövetségben együttműködő közösségeknek. A korábbi évektől eltérően azonban a kampányt nem a tavaszi, hanem az őszi időszakra időzítjük! A módosítás fő indoka, hogy az idei évben rendelkezésre álló pályázati forrásunk az őszi akciók megrendezését teszi lehetővé. Emellett szeretnénk azt is elérni, hogy a helyi akciókba minél többen kapcsolódjanak be. E cél eléréséért a korábbi évek résztvevőinek tapasztalatait kérve és feldolgozva szeretnénk fejleszteni a programot.
Február 29. és március 2. között Baskón és Komlóskán zárult képzéssorozatunk, melyen a szövetség helyi közösségeinek képviselői vettek részt. Ezúttal az időjárás nem fogadott bennünket kegyeibe felhőkbe burkolózott a két zempléni település, ahol a program középpontjában a rövid ellátási lánchoz kapcsolódó fejlesztések álltak.
Hogyan építhető be a környezet- és éghajlatvédelem, vagy éppen a klímaigazságosság témája a települések helyi eseményeibe, rendezvényeibe? Mit tehet egy közösség helyi szinten a környezetvédelemért? A Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség egyik alapgondolata az élményalapú szemléletformálás; ennek alapján fejlesztette ki programjait a környezeti téma iránt nyitott közösségek számára. Bábelőadás, színdarab, iskolai foglalkozások, előadások, képzések, gyereksarok, zöld rendezvényszervezési tanácsok...
A környezeti szemléletformálás egyik nagyszerű módja, ha az adott témát vidám, könnyen emészthető formában tálaljuk a közönség számára. „A dzsungel könnye – avagy: többet ésszel, mint láncfűrésszel!" című színjáték humorral fűszerezve viszi közelebb a hallgatósághoz az erdőpusztítás, a klímaváltozás és a környezetvédelem témakörét. A Kajárpéci Vízirevü, a Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködésében készült „tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia" 2016 év elején a „Fair falvak – méltányosan helyben" projekt partnertelepülésein – Tényőn, Kajárpécen és Győrszemerén – kerül bemutatásra.
Januári képzésünkön újabb két KlímaSztár települést ismerhettek meg a képzéssorozat részvevői. A dél-alföldi településeken a fókuszban a fenntartható energiagazdálkodás állt. A klímára ismét nem lehetett panasz, hisz az időjárás ismét napos oldalával segítette, hogy a teremben töltött órák mellett a terepen ismerhessük meg a helyi jó példákat.
Tevékenységeink egyik alapgondolata az élményalapú szemléletformálás. Az Ökológiai Meztéllábnyom után, annak sikerén felbuzdulva a Kajárpéci Vízirevü, a Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködésében újabb darab készül: A dzsungel könnye – avagy: Többet ésszel, mint láncfűrésszel – tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia egy levonásban. Ősbemutató 2016. január 23-án szombaton 17:00 órakor Tényőn a helyi kultúrházban!
További cikkeink...
- A tervezett Párizsi Megállapodás elégtelen és igazságtalan
- Féltávnál Párizsban
- 2 millió zöld mérföld a párizsi klímacsúcsra
- Mozdulj a klímáért! - Eredményhirdetés!
- Párizsi csúcs
- "A jövő, ahogy mi szeretnénk" projekt keretében Brüsszelben jártunk
- Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért országos konferencia
- Az erdő legyen veled!
- Alsómocsoládon kezdődött el az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
- Zöld lépésekkel négyszer a Föld körül

















































