"Magyarország a Klímacsúcs előtt" címmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében rendezett konferenciát az egyetem Jog- és Államtudományi Kar Környezetjogi és Versenyjogi Tanszéke, a Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettes Titkársága, a Magyar Természetvédők Szövetsége, valamint a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség. Az rendezvény végén a Mozdulj a klímáért! kampány résztvevő pedagógusaival és fiataljaival átadtuk a kampány zöld mérföldeit és üzeneteit a magyar küldöttség képviselőinek: Botos Barbarának, Klímaügyekért és Klímadiplomáciáért Felelős Utazó Nagykövetnek és Szántó Gábornak, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikai főosztályvezetőjének.
2023. november 30-án kezdődik Dubaiban az ENSZ éghajlat-változási konferenciája, vagyis az idei “klímacsúcs”, ahova minden eddiginél több, közel 80 ezer résztvevő regisztrált. Ebből az alkalomból szerveztünk konferenciát, aminek délelőtti programjából kiderült, nagyon messze vagyunk a kitűzött céltól, azaz attól, hogy a globális felmelegedést 1,5 fokon belül megfékezzük.
Délután a fiataloké volt a főszerep, akik bemutatták, hogy saját, iskolai és közösségi munkájukon keresztül ők hogyan próbálják helyben segíteni a klímaváltozás elleni küzdelmet. A nap zárásaként átadtuk a klímacsúcsra induló magyar küldöttség képviselőinek - Botos Barbarának, Klímaügyekért és Klímadiplomáciáért Felelős Utazó Nagykövetnek és Szántó Gábornak, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikai főosztályvezetőjének - a Mozdulj a klímáért! A közösség ereje 2023-as kampányának zöld mérföldjeit és képes üzeneteit. Az átadón velünk tartottak azok a pedagógusok és diákok is, aki résztvevőként jelen voltak az eseményen. A több mint 4 méteres üzenet képvisel bennünket az idei klímacsúcson és a terveink szerint bekerül abba a csomagba, amit az Európai Klímaszövetség ad át december 5-én a rendezvény főtitkárának.
Az esemény fotóalbuma: https://photos.app.goo.gl/P9X9LkdeoaEUub4g6
Az átadott kiadvány elektronikus verziója: https://www.canva.com/design/DAF0PWhind0/_L1oNpKFowPPB4P9Kus-VA/view?utm_content=DAF0PWhind0&utm_campaign=designshare&utm_medium=link&utm_source=viewer