2023-ben ismét mozdulj klímáért! Idén a közösség és annak ereje a kampány központi gondolata és ehhez igazodnak a feladatok. Az iskolai kampányhét megrendezésére a korábbinál még hosszabb időszak áll rendelkezésre, 2023. szeptember 1. és november 10. között, akár az őszi szünet után is lehet még a feladatokon dolgozni. A fiatalok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények - iskolák és óvodák - pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!

 

Helyi kampányidőszak

Az iskolák maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2023. szeptember 1. és november 10. között, így az kapcsolódhat az Európai Mobilitási Héthez, az október 10-i Komposztálási Ünnepnaphoz vagy más jeles naphoz, időszakhoz is. A helyi kampányidőszak legalább öt napos legyen, de lehet akár több hetes is. A beszámolók beküldésének határideje 2023. november 17.

 

Jelentkezés

Jelentkezni a jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet az alábbi linken:

https://forms.gle/F8z1pFnHGF3eWhua9 

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 29. 

Nemcsak a diákok, hanem az iskola pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is várjuk!

Bármely oktatási intézmény - köztük az óvodák -  vagy közösség jelentkezését örömmel fogadjuk! 

 

Zöld mérföldek gyűjtése az akcióhéten

Az elmúlt évekhez hasonlóan többféle tevékenységgel lehet zöld mérföldeket gyűjteni: 

 

- 1 zöld mérföldet ér minden környezettudatos utazás (irányonként) gyalog, biciklivel, gördeszkával vagy tömegközlekedési eszközzel (egy tanuló egy hét alatt 5x2 mérföldet, azaz összesen 10 zöld mérföldet gyűjthet);

 

- 2 zöld mérföldet ér egy olyan nap, amikor csak húsmentes és/vagy helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztott a résztvevő;

 

- 3 zöld mérföldet ér személyenként bármely feladat megvalósítása (pl. egy 25 fővel megvalósult akció 3x25=75 zöld mérföldet ér);

 

- 25 zöld mérföldet ér minden elültetett facsemete: őshonos fafaj vagy gyümölcsfa (az akcióban résztvevők zöld mérföldjeinek számítása az előző pont alapján történik).

 

A zöld mérföldek számítása többféleképp történhet, napi vagy heti szinten, személyenként vagy osztályonként összesítve.

 

Az akcióhét után a kapcsolattartó tanároktól az alábbi adatokat fogjuk kérni:

- A kampányban résztvevő diákok száma;

- környezettudatos utazások száma;

- húsmentes és/vagy helyi alapanyagos étkezéses napok száma;

- közösségi, egyéni és kiscsoportos feladatban résztvevők száma;

elültetett facsemeték száma.

Az összegyűjtött zöld mérföldek száma nem befolyásolja az értékelést, díjazást!

 

Beszámoló a helyi akciókról a kampányidőszak alatt

Idén nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani arra, hogy a kampány megvalósult helyi akcióiról, feladatairól folyamatosan beszámoljunk közösségi csatornákon. Ehhez a beszámolót kisebb méretű fényképekkel a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várjuk: A nagyobb képekhez vagy videókhoz olyan linket kérünk, amellyel azokat a link birtokában bárki le tudja tölteni. Saját közösségi csatornákon kérjük, hogy a kampány anyagait jelöljék a #Mozdulj2023 és/vagy #Aközösségereje gondolatokkal. 

 

Feladatok az akcióhéten

Ismét színes feladatcsokrot kínálunk az iskoláknak, köztük olyanokat is, amelyek a legkisebbekkel is megvalósíthatóak. A feladatok szabadon választhatók. 

 

Iskolai közösségi akció – Kötelező feladat

Az idei felhívásunk különleges, hiszen idén egyetlen közösségi feladatot kínálunk: “A közösség ereje!” gondolattal. Viszont a jelentkezők innentől “szabad kezet” kapnak, hogy milyen témákkal és tartalommal töltik meg a gondolatot. 

 

A közösség ereje! – Az éghajlatváltozásért nagymértékben felelősek a fosszilis energiát kitermelő és felhasználó óriáscégek, a szükséges lépéseket elodázó döntéshozók. Egymagában mindenki elveszve érezheti magát a változásért való küzdelemben. Ami egyedül nem megy, az többeknek, egy közösségnek sikerülhet! Nem csak egy problémát könnyebb közösen megoldani, de nagyobb élményt jelenthet a jó ügyek közös feldolgozása is. A feladathoz a “közösség ereje” gondolat a keret, aminek megtöltését a résztvevőkre bízzuk. Gondolatébresztőként néhány téma:

- Köz-Erő-Kép -  Mutassátok be élőképként a közösségek éghajlatváltozás elleni küzdelmét a szennyezésért nagymértékben felelős cégekkel, a döntéseket elodázó kormányokkal. Hassatok oda, hogy lépjenek a döntéshozók, fizessenek a szennyezők! Készíthettek plakátokat és molinókat, a résztvevők alakzata formálhat rövid szöveget, vagy más kreatív módon is kifejezhetitek a közösségek küzdelmét. Üzenjétek meg, a közösség ereje legyőzi a szükséges változásokat akadályozókat! Kérjük, készítsetek fényképeket és videókat az akcióról, és küldjétek el nekünk.

- Energia közösségben - A közösségi energia alapja az a gondolat, hogy a helyben megtermelt felesleges villamos energiát (amit például az óvoda tetején található napelemek állítanak elő) helyben használják fel, (pl. az idősek otthonában). A feladat keretein belül szervezzetek energiaközösséget! Induljatok közösségi energia őrjáratra, amely során, keressétek meg, melyek azok az épületek, ahol napelemes rendszer van, és a tanárotokkal, vagy más intézményekkel, pl az önkormányzattal egyeztetve keressétek meg azokat a helyeket, ahol a napközbeni felesleges napenergiát fel lehet használni. Az energiaközösségről készítsetek rajzos térképet. Érdekel a téma, de nem tudsz róla eleget? Itt találtok további információkat: https://tudaster.kozenergia.hu/ A beszámolóhoz a rajzos térképről és az energia őrjáratról készített fényképeket és videókat várjuk. 

- Húsmentes nap a menzán - A nagyipari állattartás okozta környezet- és éghajlatvédelmi problémákat egyre több ember ismeri. A húsfogyasztás csökkentése elengedhetetlen az éghajlatvédelmi célok eléréséhez, egy szelíd és fenntartható mezőgazdaság létrehozásához. Már heti egy húsmentes nap is nagy lépés ebbe az irányba. Szervezzetek akciókat a heti húsmentes nap menzai bevezetéséért. Készíthettek plakátokat, küldhettek rajzokat vagy képeslapokat az iskola vezetésének, az étkezést biztosító cégnek. Információs napokkal, közösségi média által, húsmentes finomságok kínálásával ösztönözhetitek iskolatársaitokat, hogy támogassák a kezdeményezést. Az akciókra való felkészülést segíti a témáról szóló oktatócsomag: https://mtvsz.hu/husmentes-oktatocsomag 

- Csináld közösen! - Biztos ismeritek a “csináld magad” fogalmát, ami arról szól, hogy drága holmikat két kezünk munkájával helyettesíthetünk. Most azt mutassátok be, hogy a drága holmikat hogyan lehet sok kéz munkájával helyettesíteni. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat! A beszámolóhoz fényképeket és videókat valamint a folyamatok leírását, bemutatását várjuk. 

 

Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok

Szabadon választható, az alkotások készítése egyénileg vagy kiscsoportokban. A legjobb alkotásokat feladatonként díjazzuk.

 

Gondolat a közösség erejéről – Fogalmazd meg egy rövid gondolatban vagy pársoros versben a közösség erejének kapcsolatát a környezet védelméhez. A beszámolóhoz a gondolat vagy vers szövegét várjuk, de örülünk ha fényképes vagy videós szelfit is küldtök a leírt vagy elmondott gondolattal.

 

Faölelő embléma – Tervezz egyszerű emblémát, logót, amely a fák szeretetére, faölelésre bíztat. A tavalyi kampányban megtudhattátok, hogy a fák milyen értékesek, rengeteg szén-dioxidot kötnek meg, miközben oxigént termelnek. Természetes porszívóként és klímakészülékként teszik élhetőbbé környezetünket. A legjobb alkotásokból matricát készítünk, amely bekerül a kampány ajándékai közé! A beszámolóhoz jó minőségű képeket várunk!

 

Természet művészet - Az elhagyott természeti elemek - lehullott falevelek, termések - többször maguk is műalkotások; most arra biztatunk, hogy alkossatok közösen a természettel. Fessetek kavicsot, készítsetek termésképet, vegyetek művészi lenyomatokat a falevelekről, vagy engedjétek még tovább szárnyalni fantáziátokat. A beszámolóhoz az alkotásról és az alkotókról készült képeket, videókat, montázsokat várjuk.

 

Kenyérre kenve – A növényi alapanyagokból isteni szendvicskrémeket lehet készíteni. Van hozzá egy jó recepted? Készítsétek el, és kóstoljátok meg! Saját recept hiányában a világhálón rengeteg ötletet találhattok. A beszámolóhoz a készítésről, kostolásról készült fényképeket és videókat valamint a krémek receptjei várjuk.

 

A virtuális klímatúra idén is az Európai Klímaszövetség kampányához és a klímacsúcshoz kapcsolódik; a kampányba bekapcsolódott gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket eljuttatjuk a döntéshozó politikusoknak. 

 

Az EU Klímanagykövete az iskolában 

Az Éghajlatvédelmi Szövetség magyar koordinátorként segíti az European Climate Pact programot, melyben az EU klímanagyköveteivel dolgozik együtt. Szeretnénk, ha a nagykövetek a Mozdulj a klímáért! kampány néhány résztvevő oktatási intézményébe is eljutnának. Ha szeretne rendhagyó órára fogadni a nagyköveteket, kérjük jelölje a jelentkezési lapon. 

 

Részletek a korábbi kampányokról az Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján http://www.eghajlatvedelmiszovetseg.hu/index.php/mozdulj-a-klimaert és közösségi oldalán https://www.facebook.com/KlimaveddVelem olvashatók. A kampány idején érdemes közösségi oldalunkat követnetek, ahol próbálunk ötleteket adni a közösségi és kiscsoportos feladatokhoz!

 

Bővebb információ: Lugosi Bea 70 513 6136 és Lajtmann Csaba 30 232 6658, valamint a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

 

Az akció végén a legjobb egyéni és csoportos feladatok készítőit környezettudatos ajándékokkal díjazzuk. 

 

Felhívás letöltése>>>

 

A kampány az Éghajlatvédelmi Szövetség , a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége szakmai közreműködésével, a Thrive Grants és az Európai Unió finanszírozásával valósul meg együttműködésben az Oxfam nemzetközi szervezettel.

Mellékletek:
Fájl letöltése (Mozdulj_23_feladatok.pdf)Mozdulj 2023. feladatok[ ]597 kB
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések