Belépés

Támogatóink

Reflex

 

A honlap megújítását a Földművelésügyi Minisztérium "Zöld Forrás" programja támogatta.

Légbőlkapott energia Győr

Hírvivő

Magyarországon 71 iskola 12 987 diákja összesen 100 503 zöld mérföldet gyűjtött a Mozdulj a klímáért! 2016. október 10 és 14 között megrendezett kampányhetén és ezzel szimbolikusan ismét négyszer kerülték meg Földünket. A magyar diákok zöld lépései is bekerültek az Európai Klímaszövetség csomagjába, amelybe a kontinens 10 országának 175 000 fiatalja több mint másfél millió zöld mérföldet gyűjtött 2016-ben. A zöld mérföldeket és a kapcsolódó klíma-üzeneteket az Európai Klímaszövetség képviselői 2016 novemberében ünnepélyes keretek közt nyújtották át a Marokkóban szervezett Klímacsúcs képviselőinek. A kampányhét legjobb közösségi és egyéni feladatait cikkünkből ismerhetik meg.

 

A kampányhéten minden utat, amit a résztvevők környezetkímélő módon tettek meg (gyalog, biciklivel, busszal, vonattal, görkorival, stb.), egy zöld mérfölddel jutalmaztunk. Emellett a magyar fiatalok egyéni, kiscsoportos és közösségi munkákat készítettek az akcióhéten. Az alkotásokat a szervező Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és Reflex Környezetvédő Egyesület 5 fős zsűrije bírálta el és hozta meg konszenzussal döntését. A díjnyertes munkákat kiadványban mutatjuk be.

 

 

A feladatok értékelése

 

Közösségi akciók

A részvevő iskolák ismét több lehetőségből választhattak:

Klímakép - Készíthettek egy közös, nagy képes üzenetet, ahol a résztvevők valamilyen formába állva üzentek!

Mozgásban az üzenet! - Nemcsak állóképes üzenetet alkothattak, hanem olyat is, melyen fontos szerep jutott a mozgásnak, amelyről videókat vártunk az iskoláktól.

Akció a környezetért! – A klímakép és videó mellett más közös akciókat is megvalósíthattak a részvevő iskolák.

Világfák ültetési akció – Több iskola jelentkezett Világfák kampányunk felhívására, mely szintén közösségi akciója lehetett a kampányhétnek, de ezeket a feladatok az értékelésben nem vettek részt.

Közösségi akció – I. helyezett

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája

Klímaképek és mozgásban az üzenet - https://goo.gl/YE4kbG

Közösségi akció – II. helyezett

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Sárospatak

Klímakép és mozgásban az üzenet - https://goo.gl/f0SErG

Közösségi akció – III. helyezett

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged

Klímakép

 

Egyéni és kiscsoportos feladatok

 

Éjjel nappal, éljél nappal!A Nap Földünk teljes energiaigényét fedezni tudná! A feladat keretei között tetszőleges technikával készült műalkotásokat vártunk végtelen energiaforrásunkról.  

Éjjel nappal, éljél nappal! – I. helyezett

Széles Júlianna, Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Éjjel nappal, éljél nappal! – II. helyezett

Szegedi Fekete István Általános Iskola konduktív csoportja

Éjjel nappal, éljél nappal! – III. helyezett

Török Míra, Debreceni Dózsa György Általános Iskola

 

Vizet a csapból! A csapvíz a legkörnyezetkímélőbb szomjoltó! A feladat keretei között szlogeneket és/vagy emblémákat (logókat) vártunk, melyek a csapvíz fogyasztását népszerűsítik.

Vizet a csapból! – I. helyezett

Kun Gabriella, II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és AMI, Téglás

Vizet a csapból! – II. helyezett

Szalai Bence, Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Vizet a csapból! – III. helyezett

Hencz Laura, Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Ajka

 

Gombold újra! – Kinőtted, elkopott vagy kiszakadt? Hasznosítsd újra!A feladat a következő volt: készíts használati tárgyat (pl. tolltartó vagy táska) tönkrement ruháidból, és készíts egy szelfit magadról és alkotásodról!

Gombold újra! – I. helyezett

Herkovics Virág, Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakgimnázium

Gombold újra! – II. helyezett

Szűcs Klaudia, Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Ajka

Gombold újra! – III. helyezett

Lakakisz Amira, Nikosz Beloiannisz Általános Iskola, Beloiannisz

 

Légy madárbarát! – A madarak hasznos vendégeink, akik nagyon sok kártevőtől szabadítják meg kertjeinket! A feladat a következő volt: tegyétek az iskola kertjét madárbaráttá, készítsetek madárodút és/vagy etetőt és helyezzétek ki az iskola udvarára. A folyamatot örökítsétek meg fényképekkel!

Légy madárbarát! – I. helyezett

Diósgyőri Gimnázium, Miskolc

Légy madárbarát! – II. helyezett

Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakgimnázium

Légy madárbarát! – III. helyezett

Szegedi Fekete István Általános Iskola

Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Ajka

 

A díjazottakat bemutató kiadványunkat itt tekintheti meg: https://issuu.com/csabalajtmann/docs/mozdul16_eredmenyek/2

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések