Európa 10 országából 174 624 diák kapcsolódott be az Európai Klímaszövetség kampányába, így összesen 1 741 200 zöld mérföldet sikerült összegyűjteniük környezetünk megóvásáért. A kampányban a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület Mozdulj a klímáért elnevezésű akcióhetében a magyar diákok összesen 100 503 zöld mérfölddel járultak hozzá az európai eredményhez, így ők szimbolikusan négyszer megkerülték a Földet.

 

A 2016. október 10-14. közötti magyarországi akcióhét során 71 iskola 12 987 diákja teljesítette a feladatokat. A kampányhét fókuszában a Nap, az ivóvíz, a madárbarát kert és az újrahasznosítás gondolata állt. A korábbi évekhez hasonlóan ismét a legnépszerűbb feladat az élő közösségi klímakép készítése volt.  

 

A zöld mérföldek gyűjtése mellett a diákok játékos kvízekkel vizsgálhatták, mennyire élnek környezetkímélően, logót és szlogent alkothattak az ivóvíz népszerűsítésére, madár etetőket, odúkat készíthettek és helyezhettek ki az iskola kertjébe. A Napot tetszőleges technikával örökíthették meg, és bemutathatták, hogyan lehet a kinőtt, szétszakad ruhákat „újragombolni”, hasznosítani.

 

A hazai kampányban részvevő iskolák közül több bekapcsolódott Világfák kampányunkba, melyben őshonos facsemetéket ültetünk el a Éghajlatvédelmi Szövetség közösségeivel.

 

Az Európai Klímaszövetség 2016-os nemzetközi kampányába bekapcsolódott országok eredményeinek képes összefoglalója az alábbi linken olvasható: ZOOM Kids on the Move

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések