A Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és annak tagszervezetei második alakalommal hirdették meg a „Mozdulj a klímáért!” éghajlatvédelmi kampányhetüket. A 2014. október 13-17. közötti akcióhét során a gyerekek zöld mérföldet gyűjthettek minden olyan alkalommal, amikor környezetbarát módon – gyalog, biciklivel, görkorcsolyával, rollerrel, busszal, vonattal – mentek iskolába.
A kampányba a jelentkező 75 iskola közül 67 iskola 10213 diákja teljesítette a feladatokat, akik az öt nap alatt összesen 89 213 zöld mérföldet gyűjtöttek, amelyekkel szimbolikusan háromszor megkerülték Földünket. A magyarországi iskolák által gyűjtött zöld lépések bekerültek az Európai Klímaszövetség csomagjába. A 11 ország 180 000 diájának több mint 2,2 millió zöld lábnyomát 2014. december 3-án Limában a Klímacsúcson adták át a Szövetség képviselői Christiana Figueresnek az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény ügyvezető titkárának.
Az iskolák összesített eredményeinek értékelésénél figyelembe vettük a kampányba jelentkező diákok létszámát, azt, hogy közülük hányan teljesítették a kampányhét feladatait és küldték vissza adatlapjukat valamint természetesen azt is, hogy hány zöld mérföldet gyűjtöttek. Az összesítés alapján az iskolák közti versenyt  
- a Tápi József Attila Általános Iskola;
- a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nagykanizsa;
- a Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola, Miskolc;
- a Tiborszállási Péchy László Általános Iskola;
iskolák csapatai nyerték, amelyek összes résztvevőjét egy-egy láthatósági karpánttal díjazzuk.
 
A kampányhét kiemelt feladata volt az ökológiai lábnyom rajzok elkészítése. A beérkezett sok-sok nagyszerű rajz között nagyon nehéz volt a sorrendet felállítani, amely országosan a következőképpen alakul:
 
I. helyezést ért el:
- Rácz Dóra a téglási II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6. osztályos tanulója;
 
II. helyezést értek el:
- Winkler Dóra a veszprémi Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 2. osztályos tanulója;
 
- Balogh Emese Jolán a Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola 2. osztályos tanulója;
 
- Kósa Boróka az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola 5. osztályos tanulója;
 
III. helyezést értek el:
- Béres Hanna a miskolci Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola 3. osztályos tanulója;
 
- Szennai Emese az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola 7. osztályos tanulója;
 
IV. helyezést értek el:
- Hegyi Dániel a Tiborszállási Péchy László Általános Iskola osztályos tanulója;
 
- Szanics Anikó a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 5. osztályos tanulója;
 
- Pető Boglárka az ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű 
Általános Iskola 3. osztályos tanulója; 
 
- Nagy Olivér a Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola osztályos tanulója;
 
A díjazottak egy-egy roller vagy gördeszka közül maguk választhatják ki nyereményüket, a díjazottak tanáraival a kiválasztás érdekében személyesen egyeztetünk.
 
Az iskolák legjobb rajzainak válogatását az alábbi albumban mutatjuk be:

 

 
Az összes résztvevő iskola 3 legjobb rajzának készítőjét oklevéllel és egy-egy láthatósági karpánttal, az iskolák kapcsolattartó pedagógusait környezetvédelmi ajándékcsomagokkal díjazzuk, amely tartalmaz egy-egy led izzót, egy emblémázott vászon táskát, egy láthatósági karpántot és környezetvédelmi kiadványokat.
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések