Öt hazai település - Barnag, Debrecen, Kecskemét, Újpest és Vác - mintaértékű zöldfelület-kezelési gyakorlatai nyerték el az Éghajlatvédelmi Szövetség KlímaSztár 2024 díjait. A díjakat Nagykovácsiban, a Teleki-Tisza kastélyban, a Zöld Civil Szervezetek Országos Találkozójának keretében szervezett szakmai programon vehették át a területek kezelésében közreműködő önkormányzatok és szervezetek képviselői.

 

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség idén hetedik alkalommal hirdette meg a magyarországi KlímaSztár díjat. Az Égigérő zöld - KlímaSztár 2024 felhíváson ezúttal olyan települési jó példákat kerestek, ahol közterületen klímaadaptív gyepgazdálkodás folyik, vagy biodiverz évelőágyások kialakításával beporzóbarát zöldterületek, zöldfelületek jöttek létre.

 

“Az éghajlatváltozással járó kihívásokhoz rövid és hosszú távon is alkalmazkodnunk kell, ez pedig különösen fontos kérdés a sűrűn beépült városok, terjeszkedő települések tekintetében. Az egyik sarkalatos pont, hogy hogyan fogjuk kezelni a jövőben a települési zöldterületeket, melyek nem csak rekreációs szempontból fontosak, de komoly szerepük van a városi hősziget-hatás csökkentésében, a csapadékvíz-gazdálkodásban vagy éppen a biodiverzitás megőrzésében.” - mondta el Lajtmann Csaba, a Szövetség elnöke. 

 

A díjazott égigérő zöldfelületek:

Barnag, Mocsoja liget - Barnag Község Önkormányzata, RÉT – Regeneratív Élőhely Tervezői közösség;

Debrecen, Kondorosi-ér menti vadvirágos területek - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Future of Debrecen;

Kecskeméti esőkertek - Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zöld Küldetés Egyesület;

Vadvirágos Újpest - Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata;

Vác, Kálvária-domb - Vác Város Önkormányzata, Váci Egyházmegye, Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület.

 

A 2024. május 24-én megtartott díjátadón Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium Klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövete (előadása ezen a linken érhető el), valamint Katona Attila, a terület szakértője, az EU Climate Pact programjának nagykövete, a városi zöldfelületekkel foglalkozó PHYSI alapítója tartott bevezető előadásokat (előadása ezen a linken érhető el).

 

Barnagon a helyi önkormányzat a RÉT – Regeneratív Élőhely Tervezői közösséggel együttműködésben, valamint az Ökoligika Műhely közreműködésével alakított ki olyan természetközeli közparkot, ahol a biológiai sokféleséget támogatva hagyják érvényesülni a természetben zajló folyamatokat. A terület magas ökológiai értékét, valamint a település számára nyújtott ökológiai szolgáltatásait szem előtt tartva a mocsaras terület feltöltése helyett meghagyták annak vizesélőhely jellegét, közpark funkcióval ellátva.

Szalai Marietta, tájépítészmérnök, a Mocsoja liget tervezési és

kivitelezési vezetője (RÉT - Regeneratív Élőhely Tervezés) / Galanics Endre,  környezetkutató, a Mocsoja liget tervezési és kivitelezési vezetője (Ökologika Műhely) közös előadása ezen a linken érhető el. 

 

Debrecenben városszéli, kertes házas övezetben, a Kondorosi-ér mentén húzódó töltésen lakossági kezdeményezésre jelöltek ki olyan területet, ahol a kaszálások számát csökkentették, életteret hagyva ezzel a gyeptársulás vadvirágainak, növelve a helyi biodiverzitást. Ezen túlmenően szintén a Kondorosi-ér mentén, egy másik szakaszon parcellába vetett vadvirágos területet is létrehoztak.

Kuhn András, Debrecen MJV Önkormányzat Főkertészének előadása ezen a linken érhető el. 

 

A kecskeméti önkormányzat a helyi Zöld Küldetés Egyesülettel együttműködésben olyan esőkerteket alakított ki a város több pontján, melyek nem csak a nagy mennyiségben lezúduló, hirtelen jött esőzések alkalmával segítenek a csapadék befogadásában és talajba történő elszikkasztásában, de egyben biodiverz évelőkkel, cserjékkel - esetenként fákkal - beültetett, komplex ökológiai szolgáltatásokat nyújtó zöldterületek is. 

Farkas-Barta Kata, a Zöld Küldetés Egyesület elnökének előadása ezen a linken érhető el. 

 

Budapest IV. kerületének Önkormányzata a Vadvirágos Újpest program keretében természetes, évente 2-3 alkalommal kaszált vadvirágos gyepfelületeket kezel, valamint több mint 10.000 négyzetméternyi burkolat felbontásával biodiverz évelőágyásokat alakított ki. A program szervesen illeszkedik az évek óta zajló lakossági szemléletformáláshoz, zöld gondolkodásmód népszerűsítéséhez.

Etter Márk, az Újpesti Városgondnokság Kft. ügyvezetőjének előadása ezen a linken érhető el. 

 

A Vácott megvalósuló jó gyakorlat már csak azért is mintaértékű, mert három helyi szereplő összefogásának köszönhető. A Kálvária domb a Váci Egyházmegye, illetve Vác Város Önkormányzatának tulajdonában és kezelésében áll. A helyi Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésére és szakmai támogatása mellett a terület egyes részein 2019 óta folytatott mozaikos kaszálás révén érvényesülhet a gyep flórájának és faunájának biológiai sokszínűsége. 

Szabadfalvi András lepidopterológus, a Bagolybükk Egyesület alapító tagjának előadása ezen a linken érhető el. 

 

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nem csak a jó gyakorlatok díjazását és elismerését ítéli fontosnak, de azt is, hogy minél szélesebb kör megismerje a hazai mintaértékű példákat, hozzájárulva ezzel az eddig megszokott gyakorlat formálásához. Remélhetőleg egyre több önkormányzat, cég, területkezelő, magánember barátkozik meg ezzel az új szemléletmóddal, és indul el azon az úton, ami egy, a melegedő klímán is fenntartható és a biológiai sokszínűséget is támogató gyep- illetve zöldterület kezelést céloz meg. 

 

A díjátadó fotóalbuma: https://photos.app.goo.gl/hRttxMJ95kFnDxyF9 

 

Bővebb információ:

- Éghajlatvédelmi Szövetség - Lajtmann Csaba - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - 06 30 232 66 58;

- Barnag, Mocsoja liget - Szalai Marietta -Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - 06 70 309 08 78;

- Debrecen, Kondorosi-ér menti vadvirágos területek - Kuhn András - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;

- Kecskeméti esőkertek - Farkas-Barta Kata - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.- 06 20 361 76 53;

- Vadvirágos Újpest - Etter Márk - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;

- Vác, Kálvária-domb - Szabadfalvi András - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - 06 20 925 44 77

 

Az Éghajlatvédelmi Szövetség KlímaSztár 2024 kampányát a Magyar Természetvédők Szövetsége “A mi sokszínű kertünk” programja támogatja, amely az Agrárminisztérium finanszírozásával valósul meg. A KlímaSztár 2024 díjátadó eseménye az EU Climate Pact programjainak keretében az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A kampány és az esemény részletei nem tükrözik a támogatók álláspontját.

 

 

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések