Húsz pályázó magyarországi település közül 2018. október 18-án az ausztriai Grafenegg kastélyban Kunsziget 14 európai közösséggel együtt, hazánkból egyedüliként vehette át mintaértékű éghajlatvédelmi tevékenységeiért az európai Klímasztár - Climate Star - díjat.

 

Az impozáns keretek között megrendezett ünnepélyen a település küldöttségével tartott Lajtmann Csaba az európai hálózat magyar képviselőjének, az Éghajlatvédelmi Szövetségnek elnöke és Bóta Zsolt követ Magyarország Bécsi Nagykövetségéről.

 
Lendvai Ivánné Kunsziget polgármestere elmondta, hogy a település jövőjéért végzett munkában kiemelt szerep jut a helyi közösségeknek, legyen szó a legkisebb óvodásokról, iskolásokról vagy a helyi civil szervezetekről. Csak az ő közreműködésükkel lehet élhető a település. A helyi együttműködés mellett a település határain átívelő, hazai és nemzetközi kapcsolatok is fontosak, melyekből többször nyernek ötleteket a helyi fejlesztésekhez. 
 
 
Lajtmann Csaba örömét fejezte ki, hogy Kunsziget, amely alapító tagja az Éghajlatvédelmi Szövetségnek bekerülhetett a legjobb európai települések közé klímavédelmi tevékenységeivel és a tavalyi magyarországi díj után elnyerte az európai Klímasztár díjat is.     
 
Az esemény fényképalbuma: https://photos.app.goo.gl/P1Uwj6V9jFyiGuTc7 
 
Az esemény hivatalos fotói itt érhetőek el: https://www.flickr.com/photos/klimabuendnis/sets/72157674338646078
 
A nemzetközi Klímasztár Díj 2018-as nyerteseit bemutató kiadvány itt érhető el: https://www.klimabuendnis.at/images/doku/Climate_Star_2018_en.pdf
 
További információ:
- Lendvai Ivánné - Kunsziget polgármester - 30 226 97 30 -tájékoztatás a kunszigeten megvalósult mintaértékű tevékenységekről; 
- Lajtmann Csaba - elnök Éghajlatvédelmi Szövetség - 30 232 66 58 - tájékoztatás a KlímaSztár program hazai és európai tevékenységeiről.

 

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések