SolarbaumA megújuló energiaforrások kiaknázása 2015-ig a fűtés 25 százalékának, a villamosenergia 100 százalékának biztosításához. Az 5400 lakosú Gleisdorf önkormányzata nem csak a település környezetvédelmét és annak fenntartható működtetését tartja szem előtt, de célja, hogy megerősítse a helyi gazdaságot és csökkentse az energiafüggőségét. Ennek elérésére azt a célt tűzte ki, hogy a fűtés 25 százalékát az elektromos áram 100 százalékát megújuló energiaforrásokkal biztosítja, 20 százalékkal csökkentve a fosszilis energia felhasználását és a szén-dioxid kibocsátást.

 

2007-ben alapos értékelést végeztek: megvizsgálták és összegyűjtötték az adatokat az aktuális helyzetről – a település 1500 épületének energiafelhasználását és szerkezetét vizsgálták meg. Az adatokat elektronikus adatbázisban rögzítették, és ezek alapján kiszámolták, mennyi napkollektorra és napelemes rendszerre, milyen átalakításokra, felújításokra van szükség. Hogyan lehet biomassza alapú távfűtési rendszert kialakítani és hány darab elektromos autóra van szükség ahhoz, hogy Gleisdorf elérhesse a kitűzött célokat.

Gleisdorf eddig 250 napelemes rendszert és 2750 négyzetméter napkollektort szerelt fel, biomassza alapú fűtési rendszereket és növényi olaj alapú kombinált ciklusú – hőt és villamosáramot is előállító - erőműt működtet. Már 50 elektromos autó járja az utcákat, a településen lehetőség van a feltöltésükre is. Több középület energiagazdálkodását is sikerült racionalizálni.

Program előrehaladását évenként felülvizsgálják, a település honlapján több a témához kapcsolódó információ magyarul is elérhető:http://www.gleisdorf.at/index.php?seitenId=26

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések