KlímaSztár 2015 – Helyi válaszok a klímaváltozásra mottóval hirdette meg Magyarországon immár harmadik alkalommal KlímaSztár felhívását az Éghajlatvédelmi Szövetség, melyen a mintaértékű, legjobb megvalósított települési tevékenységeket díjazza és mutatja be. „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” – ez a központi gondolata a „2015 a Fejlesztés Európai Évének”, és ezt választották a felhívásának alapjául is. A díjakat a Klímabarát Települések Szövetségével és a Nemzeti Alkalmazkodási Központtal közösen az Európai Fenntarthatósági Hét alkalmából szervezett rendezvényen adják át Budapesten 2015. június 2-án.
Győr, 2015. június 2.
Lajtmann Csaba az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke foglalta össze a KlímaSztár 2015 programot:
- A szakminisztérium Zöld Forrásának támogatása idén harmadik alkalommal tette lehetővé a felhívás meghirdetését. Az évek folyamán nem változott az alapcél, mely egybeesik az Éghajlatvédelmi Szövetség egyik alapvetésével, melyben arra igyekszik rámutatni, hogy a helyi folyamatoknak, fejlesztéseknek fontos és megkerülhetetlen szerepe van az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A díjazott négy település -Alsómocsolád, Budapest Hegyvidék kerülete, Rákosliget és Répceszemere egyaránt olyan követhető mintát állít más települések elé, mely valódi helyi megoldások a változás folyamatában, legyen szó az alkalmazkodásról és-vagy a szén-dioxid kibocsátásának a csökkentésről. 2015 év végén Párizsban a nemzetközi klímatárgyalásokon talán tényleg sikerül megállapodni a hatékony lépésekről, és öröm, hogy úgy tűnik Magyarországnak is fontos a téma, melyet bizonyít Áder János köztársasági elnök szerepvállalása a kérdésben. Az Éghajlatvédelmi Szövetség örül, hogy a programhoz kapcsolódóan sikerült elmélyíteni együttműködését a hasonló célokért küzdő Klímabarát Települések Szövetségével, amely képviselője nem csak a bírálati munkában vett részt, de a díjak átadására is egy közösen rendezett szakmai konferencián kerülhet sor.
A pályamunkákat 3 fős zsűri bírálta el, a munkában közreműködött Bíró Péter a Klímabarát Települések Szövetségének alelnöke, Laki György a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség alelnöke és Munkácsy Béla az ELTE, „Erre van előre” kutatócsoportjának vezetője. A zsűri nevében az értékelést Laki György mutatta be:
- Idén is több szempontot vettünk figyelembe a pályaművek értékelésénél és a döntésünket egyetértésben hoztuk meg. A díjazott négy település kiemelkedett a mezőnyből, közülük is a legjobb – és ebben mindhárman egyetértettünk – a lakosságszámát tekintve legkisebb Alsómocsolád pályázata, ahol a bemutatottak alapján környezeti szempontból olyan tevékenységek valósultak meg, melyeket a nagyobb települések is megirigyelhetik.
Mind a négy településre, azaz Alsómocsoládra, Budapest XII. kerületére, Rákosligetre és Répceszemerére is igaz, hogy sokszínű, komplex tevékenységeket valósított meg az elmúlt években: legyen szó megújuló energiák alkalmazásáról, energiahatékonysági fejlesztésekről, vagy a helyi gazdaságot, gazdálkodást elősegítő lépésekről. Szintén mindegyikükre igaz, és ez idén az egyik legfontosabb értékelési szempont volt, hogy a fejlesztések mögött látszott a közösség, látszott az, hogy a települések életében és a fejlesztésekben fontos szerepet kapott a helyi lakosság, a civil társadalom.
A KlímaSztár 2015 díjaival kapcsolatban Sándor József Péter – „Alkotász” örömmel mondta el, hogy szeret az Éghajlatvédelmi Szövetséggel együtt dolgozni, hiszen a fenntarthatóság szellemisége tőle sem áll messze, és ezt az eszmét immár harmadszor sikerül megjeleníteni a felhívás díjaiban is, hiszen a díjak üvegrésze bontott lakótelepi ablakokból, míg a talpazata uszadék fákból készült.
Zárásként Lajtmann Csaba elmondta, hasonlóan a korábbi felhívások díjazottaihoz a négy települést 2016-ban nevezik az Climate Star európai felhívására, és bíznak benne, hogy Veszprémhez, Mórahalomhoz, Óbudához és Derekegyházhoz hasonlóan legalább két település sikeresen szerepel majd az európai megmérettetésen is.
Bővebb információ a KlímaSztár 2015 programról: Lajtmann Csaba; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 06 30 232 66 58