Nagyon jól szerepeltek a magyar önkormányzatok az EUCF első felhívásán, ahol a térségünk 11 országával folytatott versenyben a 11 nyertes között 4 magyar pályázót találunk, ráadásul a lista első felében. A sikeres pályázatokhoz ezúton is gratulálunk a magyar támogatottaknak, Gyöngyösnek, Hódmezővásárhelynek, Mórahalomnak, valamint a Veszprémi Five konzorciumnak, azaz Ajkának, Balatonfürednek, Pápának, Tapolcának és Várpalotának!

 

Az EUCF - Városokkal a városokért – a helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása című európai projekt első felhívására 2020. október 2.-ig várták a települési önkormányzatok és önkormányzati társulások pályázatait.

 

A felhívásra 9 magyar pályázat érkezett be, amiből egy a formai szempontok alapján kiesett, a szakmailag értékelt 8 pályázatból 4 nyerte el a pályázatonként 60 000 eurós támogatást, ami kiemelkedően jó arány.

Pályázati kiírás célja, hogy lehetőséget biztosítson városoknak, településeknek illetve azok konzorciumainak éghajlatvédelemmel, megújuló energiával kapcsolatos konkrét beruházási koncepciók kidolgozására. A program olyan települési önkormányzatok számára biztosít lehetőséget, melyek rendelkeznek SECAP-pal, SEAP-pal vagy konkrét célkitűzéseket tartalmazó helyi klímastratégiával. Az EUCF ösztönzi az önkormányzatok összefogását is, így kisebb helyi önkormányzatoknak – erőforrásaik egyesítésével – lehetőségük van közös támogatási kérelmek benyújtására is.

 

Az EUCF nem a tényleges beruházásokat finanszírozza, hanem azok megfelelő előkészítését – (műszaki) megvalósíthatósági tanulmányok, jogi, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzés, stb. – egy beruházási koncepció kidolgozása révén.

 

Az EUCF projekt ideje alatt összesen négy alkalommal lehet pályázatot benyújtani a támogatási keretre, az alábbi időszakokban lehet a továbbiakban még pályázni:

- 2021. március-április

- 2021. október-november

- 2022. május-június

 

A EUCF első fordulójának eredményhirdetése: LETÖLTÉS.

 

Mellékletek:
Fájl letöltése (Summary evaluation report on the EUCF's first call- 01.pdf)EUCF eredményhirdetés[ ]331 kB

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések