Belépés

Támogatóink

Reflex

 

A honlap megújítását a Földművelésügyi Minisztérium "Zöld Forrás" programja támogatta.

Légbőlkapott energia Győr

Hírvivő

2015. április 24-26. között Tokajban ülésezett a zöld civil szervezetek legmagasabb fóruma a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozója. A rendezvény főszervezője az E-misszió Egyesület volt, de a megvalósításból az Éghajlatvédelmi Szövetség és több tagszervezete is aktívan kivette a részét. A rendezvény közel félezer regisztrált résztvevője sokszínű programokon vehetett részt, a kisváros főterén színes programokkal vártuk nem csak az esemény résztvevőit, hanem a helyieket és a turistákat is.  

 

 

 

Az Éghajlatvédelmi Szövetség több közösségi programmal is segítette az Országos Találkozó megvalósítását:

 
Az E-misszió képviselőivel és a helyi Tokaji Ferenc Gimnázium diákjaival Világfát ültettünk.


 

Részt vettünk a Tokaj főterén szervezett Zöld Fesztiválon, a játékos foglakozások keretein belül szén-dioxid hátizsákot számítottunk, életfát öltöztettünk és Reflex ragut főztünk.

 

 

 

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

Pártoló tagtelepülések