Az Európai Klímaszövetség 2017. szeptember 20. – 22. között a németországi Essenben rendezte meg éves taggyűlését és konferenciáját, melynek idei mottója az átalakulás („Transforming our municipalities – From goals to action") volt. Az eseményen a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség is képviseltette magát.
Velünk utazott a hazai szövetség egyik alapító tagja és egyben tagtelepülésünk – Kajárpéc – polgármestere, Laki György; valamint nemzetközi projektjeink egyik visszatérő szereplője, a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatási dékán-helyettese, Dr. Halbritter András is. A helyszínen civil tagunk, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület egyik tagja, Dr. Bicsák Bertalan is csatlakozott a rendezvényhez.
A háromnapos konferencia során számos érdekes program kínálkozott. Az első napon részt vettünk a nemzeti koordinátorok találkozóján, ahol az Európai Klímaszövetség képviseleteinek delegáltjai vitatták meg az aktuális szakmai kérdéseket, este pedig közös, kötetlen beszélgetést folytathattunk a városházán, az esseni polgármester, Thomas Kufen társaságában. Csütörtökön és pénteken központi és kihelyezett előadásokon, workshopokon vehettünk részt olyan aktuális témakörökre fókuszálva, mint a klímaadaptáció, a fosszilis energiahordozók elhagyásának lehetőségei, az energiahatékonyság és energiatakarékosság, a geotermikus energia kihasználása, a „zöld" applikációk terjedése, a klímamenekültek vagy az energiaközösségek kérdése. Városi sétáink során a gyakorlatban megvalósított jó példákkal is találkozhattunk.
A klímaigazságosság tematikájának égisze alatt képes beszámolóval egybekötött előadást hallhattunk az Amazonas-menti őslakosat képviselő Eriberto Gualinga (Kichwa indián közössége, Sarayaku, Ecuador) és Candido Mezua (Mesoamerican Alliance of Peoples and Forest) indián vendégektől. Az indián képviselők személyes beszámolói révén képet kaphattunk a helyi környezetpusztítás (erdőirtás, kőolaj kitermelés, olajpálma ültetvények, stb.) okozta problémákról, de szó esett arról is, hogy az éghajlatváltozás hozadékai milyen súlyos következményekkel járnak a helyi őslakosok és jövendő generációik szempontjából nézve. Az ok-okozat összefüggéssel való szembesülés még szomorúbb volt annak tükrében, hogy fogyasztói társadalmunk életmódja jelentős mértékben járul hozzá ahhoz a nagymértékű, negatív változáshoz, melyet a természet közeli népek már saját bőrükön tapasztalnak.
Az Európai Klímaszövetség ehhez a témához kapcsolódóan mutatta be azt az új, összefoglaló kiadványsorozatot, mely „A jövő ahogyan mi szeretnénk – Helyi önkormányzatok a fenntartható fejlődésért!" című nemzetközi projekt kapcsán készült el, s melynek a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség is aktív részese. A projekt során többek közt Amazonas-menti indián képviselők látogattak el európai országokba (köztük Magyarországra is), így az anyag az út kapcsán született tapasztalatokat és önkormányzatok, városok számára tett ajánlások összegzését tartalmazza.
A rendezvény érdekes színfoltja volt a DIVEST kampányok bemutatása, melyek célja, hogy az egyes közösségek (pl. önkormányzatok, városok) pénzalapjaikat a környezetkárosító beruházásokat finanszírozó pénzintézetek helyett etikus befektetéseket támogató bankokban helyezzék el. Ezek a kampányok egyre nagyobb figyelmet kapnak Nyugat-Európában és Amerikában egyaránt, s világszerte mind több követőre találnak.
A kerékpáros fenntartható mobilitás iránt érdeklődők számára is tartogatott jó programot a rendezvény: a résztvevők szervezett csoportban tekerhettek a város kerékpárútjain, majd átbeszélhették, hogyan segíti a megfelelő várostervezés a klímabarát közlekedési formák elterjedését.
A szervezésnek köszönhetően a rendezvény helyszíne vonattal is könnyen elérhető volt; a pályaudvar tőszomszédságában lévő konferenciaközpontot 5 perces sétával értük el; a napközben biztosított ebéd szezonális/vegetáriánus alapú volt; az üdítőt (pl. bio almalé) betétdíjas üvegpalackban kínálták; a poharak, tányérok és evőeszközök pedig eldobható műanyag helyett üvegből és porcelánból készültek.
A nemzetközi tapasztalatcsere ezúttal is nagyban segítette a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség szakmai munkáját.