A Magyar Természetvédők Szövetsége az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közösen KLÍMAŐRJÁRAT címmel országos 3 fordulós vetélkedőt hirdet, amely 2014. február 21-től 2014. június 2-ig tart. A program a KEOP-6.1.0/B/11- 2011-0142 projekt keretében az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A vetélkedő témája
Az izgalmas vetélkedő során most a gyerekeken a sor! Sikerszakmákon keresztül bizonyíthatják, hogy felelősebben gondolkodnak, mint a legtöbb mai felnőtt. Oknyomozó riporterként küldetésük, hogy felderítsék a főbb környezeti problémákat, okos kis tudósként megoldást keresnek rájuk, kommunikációs szakemberként pedig továbbadják a szerzett ismereteket. A játékos vetélkedő többféle képességet fejleszt; a számolós, kutatós, kreatív feladatok végére a csapatok átfogó képet kapnak a jelen környezeti problémákról, megoldásokat keresnek és felfedezik, hogy az ő hangjuk is számít!
Jelentkezés feltételei, regisztráció
A vetélkedőre 5-8. osztályos, felső tagozatos diákok jelentkezését várjuk Pest megye és Budapest kivételével az ország valamennyi régiójából. A jelentkezéseket3 fős diákcsapatokban várjuk, iskolánként tetszőleges számú csapattal.
A jelentkezések befogadását/regisztrálását és a vetélkedő lebonyolítását régiónként végezzük, ezért a csapatok jelentkezését a földrajzi elhelyezkedésnek megfelelő regionális koordinátorhoz kérjük eljuttatni, aki a továbbiakban a csapat kapcsolattartójaként segíti a verseny lebonyolítását. A sikeres regisztráció feltétele a csatolt jelentkezési lap hiánytalan kitöltése, és elektronikus elküldése a regionális koordinátor felé, aki a jelentkezés elfogadásáról minden csapatnak megerősítést küld. Az első forduló anyagát a sikeres regisztrációt követően, a jelentkezési határidő letelte után küldi meg a koordinátor a csapatoknak.
Regionális koordinátorok LETÖLTÉSE ITT
A vetélkedő menete
A vetélkedő lebonyolítása régiónként történik, a csapatok a vetélkedő teljes időtartama alatt saját régiójuk csapataival mérik össze tudásukat. A vetélkedő három fordulóból áll; az egyes fordulók feladatlapjait, anyagait a csapatok elektronikus úton kapják meg regionális koordinátoruktól. A vetélkedőre készített csapatmunkákat postán, vagy faxon várjuk vissza a feladatlapon feltüntetett régiós koordinátori elérhetőségekre. A beérkezett és elfogadott csapatmunkákról a régiós koordinátor értesítést küld az adott csapat kapcsolattartójának.
A vetélkedő ütemezése
- 2014. február 20. – Jelentkezés határideje (Jelentkezési lap beérkezésének határideje)
- 2014. február 21. – Az első forduló – Légy oknyomozó riporter - anyagának kiküldése az iskolák felé
- 2014. március 20. – Az első forduló valamennyi részfeladatának beérkezési határideje/
A második forduló – Légy tudós! – kiküldése az iskolák felé - 2014. április 25.– A második forduló valamennyi részfeladatának beérkezési határideje/
A harmadik forduló – Légy kommunikációs szakember! – kiküldése az iskolák felé - 2014. május 10. – A harmadik forduló valamennyi részfeladatának beérkezési határideje
- 2014. május 20. – Eredmények kihirdetése régiónként
- 2014. június 2. – Regionális élő döntő a régió legjobb 8 csapatának
- 2014. július Országos jutalom kalandtábor a 6 régió 1-1 nyertes csapatának részvételével
Értékelés, jutalom
Az értékelést az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége környezeti nevelői végzik valamennyi forduló után. A részeredmények és a régiós összesített eredmény régiónként külön, egy alkalommal, május 20-án kerül kiküldésre. A régiónkénti legjobb eredményt elért 8 csapatot, játékos, színes regionális élő vetélkedőre hívjuk meg.
Regionális döntő
A 6 élő régiós döntőn résztvevő csapatok oklevelet kapnak és értékes és hasznos ajándékokból álló ajándékcsomagban részesülnek (illusztrált öko könyvek, magazin-előfizetések, terep-, túra- és kerékpáros felszerelések, kreatív környezettudatos játékok és egyéb értékes ajándékok). A régiónkénti győztes csapatok (hat régió hat nyertes csapata) egy feledhetetlen 5 napos jutalom kalandtáborban vehet részt, mely Márokpapiban a Csiperke Erdei Iskolában kerül megszervezésre. Bővebb információ a táborról: http://www.csiperkeerdeiiskola.hu
Bővebb információ kérhető a fent megadott regionális koordinátoroktól, illetve Kis Klára programfelelőstől a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen vagy telefonon a Magyar Természetvédők Szövetsége 1/216-7297-es irodai számán.
A FELHÍVÁS ANYAGÁNAK LETÖLTÉSE
A vetélkedőhöz jó munkát és sok sikert kívánunk!